A HUNNIA PANZIÓ két, teljesen egyforma lakrészbol áll. Mindkét lakrész 3 felnőtt és 2 gyermek részére nyújt kellemes, komfortos szállást. A nappali, étkező sarokkal, kényelmes, stílusos berendezéssel, műholdas vételre alkalmas tv-készülékkel, széffel áll a vendégek rendelkezésére. A közép szinten található, egy kis konyha minden szükséges felszereléssel, valamint a fürdöszoba, WC-vel, mozsdóval, zuhanyzóval, és mosógéppel. A család fiatal tagjai részére egy kis hálót alakítottunk ki, emeletes ággyal. A nappaliból a balkonra, a közlekedőből, a teraszra lehet kilépni.
A nappaliból lépcső vezet fel a tágas hálószobába, ahol az ikerágy mellett még egy harmadik ágy is rendelkezésre áll. A pelenkázó asztal sem hiányzik a berendezésbol. A hálószoba fent külön mosdóval, és WC-vel is rendelkezik. Az alagsorban található a garázs. A terasz alatt egy pihenő sarok található, kerti bútorral felszerelve.
Vendéglők, bevásárlásMártélyon a Boszorkány ABC de számos kisebb udvari élelmiszer üzlet is kínálkozik bevásárlásra. Postai szolgáltatás, és egy Internetes kapcsolattal rendelkező Teleház is rendelkezésére áll az idelátogatóknak.(a Fö u-án.található)Vendéglői szolgáltatást a "Hullámtér" és a "Hédi söröző" kínál, hangulatos estét a strand, és part közelében. A "Horgász Presszó"-ban nem csak a horgász, hanem a szomjazó vendég is megtalálja azt amit keres. A "Zöldike" finom Pizzáival nyújt lehetoséget egy gyorsétkezésre, vagy egy túra közbeni pihenésre. A községben található "Bütyök csárda", de a közeli Mindszenten a "KORZÓ" étterem is vonzó pontja turistáknak és helybelieknek is.(A Fötéren található, böséges, és jó.)Ön nálunk a pihenését, egy nyugodt tájvédelmi körzetben találja. Az üdülő övezet a festöi holtágnál, mint a falu Mártély, amit sokan a "béke szigetének" is neveznek. (régi Árpadkori, halászfalu múltal...) kiválóan alkalmas a pihenni vágyóknak. Kirándulások, kerékpár túrák, lovaglás, horgászat, vízi sportok, (kivéve motorcsónak) gyalog és csónaktúrák, (holdfénynél is…!) valamint a mindszenti Tiszánál, Algyönél, Szíksósfürdon a nudizmus (FKK) hódolóinak is kínálkozik kikapcsolódási lehetoség. Ha pedig valaki a termálfürdo elonyeit szeretné élvezni, akkor közeli Hódmezovásárhelyen, Szentesen, Gyopárosfürdon ezt is megtalálja. A környezo alföldi városok: Szeged, Hódmezovásárhely, Szentes, Mindszent, Szegvár is kellemes kirándulások célpontjai lehetnek. Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkot nem lehet kihagyni a gyakran meglepetésszerü programjaikkal, és sehol máshol nem látható hagyományokkal. A honfoglalásunk emlékére készült Feszty körkép, minden embert lenyűgöz és felejthetettlen emlék marad. Ismerje meg az alföldi élet szokásait, helybéli ételeit, fürdoit, természeti szépségeit és nyugalmát ami mindég vissza várja az idelátogatót. Itt nem csak üdül, de új eröre is kap, a fáradt, nyugtalan lélek. Töllünk a szegedi Szabadtéri Játékok is könnyen elérhetok. A vendéglok legjavát ajánljuk és a további helyi lehetöségekröl is szívessen tájékoztatjuk. Éjszakai programokból, (bárok, diszkók stb.) is van boven választék. A környék múltjába való betekintést a Múzeumok biztosítják, amit ajánlatos felkeresni.Hódmezővásárhelytől 6 km-re, Szentestől 21 km-re a Tisza holtágánál fekszik az Árpádkori kis halászfalu. (1360 L.) Az ország egyik legnagyobb tájvédelmikörzetének közelében. Budapesttől kb. 174 km-re, amiböl az utólsó szakasz kb. 64 km. kellemes nyugodt alföldi országút. Vonattal is könnyen elérhető, a nyugati pályaudvarból, a makói vonalon átszállás nélkül lehet a múltszázadbeli nosztalgikus kis állomásra megérkezni.
A panzió honlapja: www.hunnia.info
Tőlünk, Hódmezővásárhely középpontjából a város és a Dél-Alföld kirándulóhelyei és nevezetességei könnyen megközelíthetők. Várjuk vendégeinket hétvégeken és az iskolai szünetekben. Kollégiumi szobáinkat olcsó áraink (1680 Ft+áfa+ifa/fő/éj) teszik elfogadhatóvá családoknak, iskoláknak, egyesületeknek.Szállás helye: Hódmezővásárhely
Hódmezővásárhely egyik kedves, csendes utcájában működik a Hotel Fáma***, amely családias hangulattal és szeretettel várja kedves vendégeit.
15 szobájában nyugodt körülmények között lehet pihenni, s programokat szervezni a városban és a környéken.Vonzó a város termálvizes strandfürdője is, ahol a reumatikus betegségben szenvedők enyhíthetik fájdalmaikat.
A város központja a szállodából könnyen megközelíthető gyalogosan és gépkocsival is.A szálloda személyzete törekszik arra, hogy a vendégek kéréseit megoldja, s minél otthonosabb légkörben érezze magát a látogató.Ezt segíti elő a kis belső udvar virágos, fás környezete, ahová esténként ki lehet ülni hangulatos beszélgetést folytatni.
A Hotel alkalmas arra is, hogy vállalkozók, menedzserek számára munkamegbeszélések, üzletkötések helyszínéül szolgáljon.
Minden olyan ember számára érdekes lehet ellátogatni Hódmezővásárhelyre és a Hotel Fámába, akit vonz egy jellegzetes alföldi mezőváros hangulata, s az azt körülvevő puszta romantikája.
Szolgáltatásaok:
Televízió
Telefonkészülék a szobákban
Fürdőszobás szoba
Minibár
Szoba szerviz
Légkondicionált szobák
Étterem
Reggeli
Vegetáriánusos konyha
Drink bár
Különterem
Kutya macska barát
Internet hozzá férés
Korlátlan wifi internet hozzá férés
TAXI
Központi széf
Őrzött parkoló
Mosoda
Szállásunk Hódmezővásárhely kertvárosában, csendes, nyugodt zöldövezetben található.
A szálláshely maximum 10 fő befogadására alkalmas. 4 szoba, 2 fürdőszoba, 1teljesen felszerelt konyha, légkondicionált szobák.
Ár: 3500ft fő/éj
Az ár tartalmazza az idegenforgalmi adót.
Közelben található:
éttermek
bevásárlóközpont
gyógy és strandfürdő
lovaglás, vadászat, horgászati lehetőség
kirándulás, Mártély, Mindszent-Tisza part
Szeged
A vendégház egy új, 180 m2 alapterületű épület, 1500 m2 füvesített kerttel. A kertben 35 m2 - es kerti pavilon található, melyben bográcsozásra és grillezésre kiválóan alkalmas főzőhely lett kialakítva. A pavilon közvetlen szomszédságában egy 9,5 m hosszú és 3,8 m széles fedett úszómedence található, mely bármikor igénybe vehető vendégeink számára. Lakókocsi és sátrak számára férőhelyet biztosítunk, áramvételezési lehetőség megoldott. A vendégház a központtól 3 km-re található, nyugodt, erdőszéli környezetben. Megközelítés: a 47-es út Szeged felől érkező részén, a kishomoki lehajtótól 800 m.Nyitvatartás: Egész évbenszálláshely jellemzői:- Légkondícionálás- Internet- Kerthelység - Saját parkoló- WiFi- KlímaSzolgáltatások:- Masszázs- Beltéri medence- Finnszauna- Sportpálya- Billiárd - Asztalitenisz- Tenisz- LovaglásSzobatipusk:Kétágyas szoba 2 fő részéreHáromágyas szoba 3 fő részére
Szeretettel várjuk Maroslelére! Vendégházunk 10 fő befogadására alkalmas. A vendégház kb. 100 nm-es, 3 szoba található benne 2 tusolóval és 2 WC-vel. A vendégház konyhája teljesen felszerelt. A zárt udvaron a parkolás biztosított. Élelmiszerbolt, buszmegálló a közelben található. A falu az M43-as autópálya Makó és Szeged közötti leágazásánál fekszik. Szívesen fogadunk munkáscsoportokat és családokat is.
A szállás csendes, családias környezetben, zárt parkolóval, gondozott, virágos udvarral rendelkezik. Kiválóan alkalmas grillezésre, szalonnasütésre, bogrács partira. Az étkezést és az esti borozgatást.Maroslele hazánk délkeleti részén (Csongrád megye) a Körös és a Maros között, az utóbbi folyó jobb partján fekszik. Falunktól nem messze torkollik a Maros a Tiszába. A folyók szabályozása előtt erősen vízjárta vidék volt. Hatalmas nádasok, ingoványos mocsarak borították e tájat, ahol a történelem hajnala óta élnek emberek, akiknek nyomait számos ásatás tárta fel. Környékünkön igen meleg a nyár, a napsütéses órák száma eléri a 2050-et. Az évi középhőmérséklet 11,4 fok. Viszonylag kevés eső esik: 5-600 mm évente. Maroslele talajfélesége réti agyag, amely száraz időben mélyen megrepedezik, tartós esőzés után sártengerré változik. Ez a talaj termi a messze földön híres lelei fokhagymát, amely kiváló tulajdonságai miatt keresett exportcikk.Kirándulási lehetőségek: Szeged belvárosa, Szegedi Vadaspark, Makói Gyógy-és Élményfürdő, Gyula, Gyopárosfürdő stb.
Az oldal témája: szállás szálláshely, belföldi utazás, szálláshelyek, apartman, panzió, hotel, szálloda, vendégház, kemping, szállás foglalás, szálláslehetőség Hódmezővásárhely Vissza az előző oldalra |
Vissza a régió választáshoz