Hotel Szent István*** bemutatkozás
Szállodánk a nagy történelmi múltú, műemlékeiről, gyógyfürdőjéről, borairól híres városban, Egerben található.
Az épület- komplexum a Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye által világhírűvé vált egri vár fölött, a belvárostól 15 percre, egy 6000m2-es parkosított zöld területen fekszik. Az öt különálló épületben kétágyas pótágyazható szobák, 2, 3, 4 fős apartmanok, valamint egy 130 m2-es luxuslakosztály várja vendégeinket.Minden szobában és apartmanban színes televízió, telefon és légkondicionáló berendezés, s persze a családias környezet és tiszta levegő nyújt ideális körülményeket a pihenéshez, kikapcsolódáshoz. A szobák mindegyikében található minibár, az apartmanokban főzési lehetőség is biztosított.
Visszautal Eger múltjára a szálloda-komplexum alatt húzódó alagútrendszer, amely bár nem a török időkből származik, mégis képes a régmúlt korok hangulatát felidézni.
A szálloda parkjában helyet kapott egy hangulatos kis kápolna, amely remek lehetőséget biztosít romantikus esküvők, koncertek, hangversenyek lebonyolítására.
Az étteremmel és wellness részleggel egy épületben található 120 fős konferenciatermünk rendkívül alkalmas vállalati rendezvények, tréningek, találkozók, ünnepségek, bálok és lagzik megrendezésére.
Az étterem pazar étel,- és italválasztékával csalogat, a wellness egység pedig a sportolni vagy ellazulni vágyóknak kínál programot.
A Hotel Szent István 2004. április 09-én nyitotta meg kapuit, új színfoltot teremtve ezzel Eger város tradicionális és méltán népszerű idegenforgalmi kínálatában.
Az eddig eltelt idő során szállodánk törekedett a Vendégek mind magasabb színvonalú kiszolgálására, melynek érdekében szolgáltatásaink számát és minőségét folyamatosan fejleszteni igyekeztünk, és igyekszünk az elkövetkezendő esztendők során is.
Munkánkat nagyban segítették a Vendégektől érkező pozitív visszajelzések, melyek világossá tették számunkra, hogy érdemes munkálkodnunk, és melyek folyamatosan átsegítenek minket az esetlegesen nehéz pillanatokon is.
Szállodánk fő célja nem csupán a klasszikus "vendéglátás" megvalósítása, hanem a minden igényt kielégítő "Vendégül látás"!
Hotel Szent István*** 3300 Eger
Eger legszebb kertvárosában, a Vár közelébentalálható a Siesta Vendégház.A barokk belváros, és a Termálfürdő 15percnyi sétával érhető el.Kényelmes zuhanyzós szobákkal, Stúdiókkal(minikonyhás),szauna és masszázs lehetőséggelVárjuk kedves vendégeinket egész évben.H -3300, Eger, Joó János u.26.Tel: +36 36 320 360; +36 36518 142Fax: +36 36 320 360Mobil: +36 30 279 17 09
Eger város hírnevét nem csak a gazdag történelmi, hősi múltjának,
nagyszerű környékének és jó szőlőt termő földjének, hanem nagyértékű
műemlékeinek és jellegzetes városképnek is köszönheti. Eger hangulatos kis utcáit járva elénk tárul a múlt és a jelen varázsa. A
barokk város igen gazdag építészeti remekművekben. Csodás épületei: a
Bazilika, mely Magyarország második legnagyobb temploma, a Líceum és a
sok sok templomok jellegzetes látványosságai Eger városának. A török idők emlékeit őrzi a mai is működő Török Fürdő, valamint a
Minaret. A méltán híres egri Vár, a város és környékének termál és gyógyfürdői, és
nem utolsó sorban a híres egri borok. A szállás: 3 szobás aprtman jól felszerelt konyhával, főzési
lehetőséggel edényekkel.
Összes férőhelyek száma: 6 főSzobák száma: 3 db
A szállás Eger kertvárosi részén tömegközlekedéshez közel, helyezkedik el.Belváros, strandfürdő 10 perc.Autóval Kerecsend felől ha beérkezik a városba az első OMV benzinkút után befordul balra (a zöldséges előtt), majd az első kereszteződésnél szintém balra az utca végén található.
Szállás jellege: Vendégház Jellemző ár: 4000Ft/fő/éj+IFA Férőhelyek száma: 16 fő Nyitva: egész évben A szálláshely szolgáltatásai: Felszerelt konyha, bográcsozó, grillező hely játszótér, nem dohányzó szobák, zuhanyzók a szobákhoz, TV a szobákban, zárt parkoló, saját kert. A 2 ágyas szobákhoz reggeli kérhető, ár: 1000Ft/fő. Bemutatkozás: Az egész évben nyitva tartó maximum 16 személy elhelyezésére alkalmas vendégház, Eger történelmi belvárosától 10 percnyi sétára található. A 25-ös forgalmi út budapesti irányából könnyen elérhető szálláshelyünk. 2 ágyas, illetve 4 ágyas szobáink várják a pihenni vágyókat. Az apartman részben, csoportok részére kedvezményt tudunk adni. Vonattal, busszal érkező vendégeinket kérésre, a szálláshelyre szállítjuk. A zárt parkolóban 6 személyautó beállása biztosított. Városunk főbb nevezettességei a következők: Főiskola, Bazilika, strand, mecset, vár, valamint az egri finom borairól híres Szépasszonyvölgy, ami vendégházunktól pár percnyi séta után megtekinthető. Települések a közelben távolság szerint: Egerszalók, Maklár, Noszvaj, Szarvaskő, Novaj, Bogács, Cserépfalu, Bélapátfalva, Verpelét, Sirok, Szilvásvárad, Feldebrő, Mátraderecske, Nagyvisnyó, Parádfürdő, Hollostető, Mezőkövesd, Poroszló, Lilafüred, Felsőhámor, Miskolc. Kérhető szolgáltatások: Sétarepülés a város fölött, sétamotorozás oldalkocsis motoron Egerben, relaxációs masszírozási lehetőség!
A Retur Vendégház Eger történelmi belvárosában, a vár és a Minaret között helyezkedik el.Központi fekvése lehetővé teszi, hogy vendégeink gyalogosan könnyel elérjk a város nevezetességeit, kulturális programjait.4 szobával, 10 férőhellyel rendelkezünk. Minden szobához fürdőszoba tartozik. A szobákban kábel TV, rádió, telefon, internet csatlakozási lehetőség, hűtőszekrény található.
Étkező helyiség és jól felszerelt mini konyha áll a vendégek rendelkezésére. Reggeli rendelhető (800,- Ft/adag). Ebéd és vacsora szolgáltatás a GASTROYAL -on keresztül biztosítható. Piknikezési lehetőség van a kertben.Árak:Szezonban /04.01.-10.31/ 3200,- Ft/fő/éjszaka,Szezonon kívül /11.01.-03.30./ 3000,- Ft/fő/éjszaka3 éjszakán túli foglalás esetén a teljes itt tartózkodás idejére - egész évben - 5% kedvezményt adunk a szállásdíjból.Három éves kor alatt a szállás ingyenes. A parkolás a zárt udvarban ingyenes!
ÜDÜLÉSI CSEKKET elfogadunk! Sok szeretettel várjuk kedves vendégeinket egész évben!
Hotel Ködmön****Eger legújabb szállodájaa város egyik legismertebb idegenforgalmi központjában a Szépasszonyvölgybenépült. A méltán híres egri bor, gasztronómia és kultúra völgye egész évbenvonzó helyszín az idelátogatóknak. Érezzejól magát a négycsillagos kényelemben, vegye igénybe a szolgáltatások széleskörét, használja a modern technikát és élvezze a személyre szóló kiszolgálást. Szobatípusok Superiorszoba: erkélyes, kétágyas egy fővel pótágyazható. Felszereltség: légkondicionált, minibár, széf, LCD Tv, fürdőköpeny, zuhanyzós fürdőszoba,hajszárító, ingyenes parkoló, wellness használat. SuperiorLux szoba: erkélyes, kétágyas, egy fővel pótágyazható. Felszereltség:légkondicionált, minibár, széf, LCD Tv, fürdőköpeny, jacuzzy kádas fürdőszoba,hajszárító, ingyenes parkoló, wellness használat. Aszobabekészítés: egy üveg finom egri bor és csokoládéLakosztály:Kettő szobaegységes (nappali és háló), erkélyes, a fürdőszobában jacuzzy kád.Felszereltség:légkondicionált, minibár, széf, LCD Tv, fürdőköpeny, hajszárító, ingyenesparkoló, wellness használat. (Ez a szoba típus 3 fővel pótágyazható). Aszobabekészítés: egy üveg finom egri bor és csokoládéKonferencia, tréningA legmodernebb technikával felszereltrendezvénytermeink befogadóképessége 80 fő. Hangszigetelt fallalszekcionálhatók, így míg az egyik teremben üzleti megbeszélés zajlik, addig amásikban akár egy csapatépítő tréning is jól megfér egymás mellett. Összenyitva pedig konferenciák, fogadásokelegáns színhelye lehet. A magas színvonalú technikai felszereltség termenkéntis biztosított. Kérésre partyszervíz szolgáltatást nyújtunk különlegeshelyszíneken is. Szállodánk speciálisan összeállított, személyre szabott – akárvidám, szórakoztató – indoor és outdoor csapatépítő programokat is kínál acsoportok részére.Ködmön CsárdaAszállodához tartozó Ködmön Csárdában vendégeink hangulatos cigányzene mellettízlelhetik meg a magyaros konyha remekeit és kóstolhatják meg a kiváló egriborokat. Az étterem európai Uniós védnöki táblával rendelkezik, melyet magasszínvonalú gasztronómai tevékenységéért kapott. A Nemzeti Gasztronómiai Értékőrző Testülettagja. Szakács mestereink kulinális élvezeteket biztosító remekművei, agyertyafény és a kellemes cigányzene feledhetetlenné teszik a vacsorát. Vacsora után pedig egy igazi Latin Klubban – aCafe Habanában – egy kellemes szivar mellett néhány remek kubai koktélt ismegkóstolhatnak.Árak:2ágyas superior szoba reggelivel: 26.500,-Ft.Wellneshasználattal, ingyenes parkolóval. A szobákban csokoládé bekészítés.2 ágyas szuperior lux szoba 32.500,-Ft Wellneshasználattal, reggelivel. Afürdőszoba jacuzzi káddal felszerelt. Aszobában csokoládé és bor bekészítés. Lakosztály 38.500,-Ft Nappaliés háló szoba.Wellneshasználattal, reggelivel. Afürdőszoba jacuzzi káddal felszerelt. A lakosztályba csokoládé és bor bekészítés.Mindenszobatípushoz internet használatát, parkoló használatát, wellness részleg használatát(színterápiás pezsgőfürdő élményelemekkel, aroma terápiás gőzkabin, finnszauna)kínáljuk, a wellnessben frissítő teakülönlegességekkel kedveskedünk, valamint awellness zavartalan használata érdekében fürdőköpennyel, valamintfürdőpapuccsal is el vannak látva. Az ár nem tartalmazza az idegenforgalmi adót, melynekösszege 340,-Ft/fő/éj. A 18 év alatti és 70 év feletti vendégeink nemidegenforgalmi adó kötelesek.A szobákmindegyike egy fővel pót-ágyazható, kivéve a lakosztályokat, amelyek 5 főelhelyezésére alkalmas.0-3 éves korig apótágy és az ellátás ingyenes. 3-12 éves korigpótágyon történő elhelyezés reggelivel 6.000,- Ft/éj, 12 év felettpótágyon történő elhelyezés reggelivel 10.000,- Ft/éj.(Babaágyat éságyneműt ingyenes biztosítunk). Fenti árak kiemelt hétvégék és ünnepekalkalmával nem érvényesek.Gasztronómia:a’la carte étkezési lehetőség, szállodához tartozó Ködmön Csárdában vendégeinkhangulatos cigányzene mellett ízlelhetik meg a magyaros konyha remekeit éskóstolhatják meg a kiváló egri borokat.Félpanziós,háromfogásos vacsora: 4.500,-Ft/ fő/alkalomVacsora után pedig egy igaziLatin Klubban – a Cafe Habanában – egy kellemes szivar mellett néhány remekkubai koktélt is megkóstolhatnak.Masszázsok és Wellness szolgáltatásokASzállodában ősi rituális masszázsokkal, valamint kényeztető luxus kezelésekkel, kellemes frissítőtea-különlegességekkel tesszük emlékezetessé az itt-tartózkodást. Egerben egyedülálló színterápiás pezsgő medence,különböző élményelemekkel, aromaterápiás gőzkabin, finn szauna, álló szolárium ésingyenes wellness bemutatók várják a vendégeket.Germaine de Capuccini masszázsok:Kényeztető fürdő szertartások (Istenek itala varázsfürdő,Az örök fiatalság titka fürdő, Édes álom fürdő)A szertartások illata, agyertyafények játéka valódi kényeztetés a testnek, megbékélés a léleknek, igazifelfrissülés a szellemnek. Élvezze az aromás, kényeztető fürdő jótékonyhatását, mely megnyugtatja a testet, a szellemet és a lelket.Egzotikusmasszázsok (Vörös arany, Hölgyek álma-, Egzotikus fahéjasmasszázs)A titokzatos Kelet fűszereinek varázsa, frissítőillata, a személyre szabott masszázsmozdulatok frissítik a testet, élénkítik avérkeringést.Egzotikusrituálék (Királynők kiváltsága, Édes bűnbeesés, Az örök fiatalságtitka, Varázslatos utazás tengeri kagylókkal, Titokzatos Kelet „vörös arany”rituálé)Lepje meg önmagát vagy szeretteit egy különlegesrituáléval, hogy a hétköznapok rohanó világában felfrissüljön. Hagyja magátkényeztetni. A rituálék minden egyes lépése tudatosan megkomponált az elsőperctől az utolsóig.Kényeztető masszázsok(A csodák birodalma,Rituálés lávaköves masszázs)Gőzkabinos rituálék fekete vagy fehér szappanna
Egri, belvárosi csendes pihenőkertes vendégház, a Fő utcától 5 percre, a 25-ös út közelében található.2 és 5 férőhelyes apartman, illetve 3db 2 férőhelyes pótágyazható külön bejáratú szoba, fürdőszobával, TV-vel felszerelve. Ebédlős teljesen felszerelt konyha, főzési lehetőséggel.
Max.19 fő elhelyezési lehetőség. A kertben bográcsozó hely. Zárt udvari kocsi beállás. Ping-pong-és rexasztallal, játékokkal segítjük szórakozásukat.
Nyugalmuk érdekében kisállat behozatal is lehet. Pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas ház. Internet csatlakozási lehetőség.
Áraink:
Elő-és utó szezon :3000 Ft/fő/éj reggeli nélkül
Fő szezon : 3500 Ft/fő/éj reggeli nélkül
Családias hangulatú hotel, két épülettel, Egerben a vár fölött, gyönyörű panorámával az egész városra és a Mátrára.A vendégek fürdőszobás (több szobában pezsgőfürdőkádas) gyönyörűen berendezett (több szobában antikbútorral), allergiamentes szobákban pihenhetnek.A vendégek élvezhetik a többszörös dijnyertes kert szépségét és nyugalmát.A szolgáltatások közül az infrakabin és nyári időszakban a kültéri jacuzzi ingyenesen használható.
Igénybe vehető még: személyes használatú finnszauna, pezsgfürdő és masszázskád, gyógymasszázs, állószolárium és talpdiagnosztika és masszázs.Jó időben lehet használni a ping-pong asztalokat és lengőtekét.Félpanzió rendelhető.
Szolgáltatások árai:
Infra szauna: ingyenesKültéri jacuzzi: áprilistól október végéig üzemellégkondicionálás: 2000 Ft/szoba/napSzolárium 400 Ft/3 percMasszázs: 4500 Ft/óraFinnszauna és a külön pezsgőfürdő ára 4000 Ft / fél óra / 2 főNagyméretű pezsgőfürdőkád személyes használattal: 2500 Ft/2 fő/óraKerékpár bérlés : 2500 Ft/180 percAz árak az Áfa-t tartalmazzák.Üdülési csekkel minden szolgáltatást lehet fizetni.
Szálláshely fekvéseA Mátra és a Bükk hegység lábánál EGER belvárosában a vár fölött, csendes kertvárosi környezetben található, körpanorámával a városra és a környező hegyekre.KözlekedésBp.-től 120 km-re, az M3-as sztrádán, 1,5 óra távolságra a városba bevezető úton kitáblázva.Szobák:Panzió 4 db 2 ágyas, ebből 1 pótágyazható, a hotel épületében 11 szoba van, 5 db pótágyazhatóFelszereltsége: fürdőszoba, WC, színes tv, hűtőszekrény, nappali, galéria, konyhaÉtkezés: Reggeli az árban, illetve melegítő konyha működik. Kertben bogrács, nyársalási grillezési lehetőség.Új szolgáltatások: Wi-fi internet, DVD(nagyméretű szoba), légkondícionálási lehetőség Rendezvények: 20 fő befogadására alkalmas helység.Sportlehetőségek: A panzióban szauna, szolárium, talpdiagnózis, talp és test gyógy-masszázs, pezsgőfürdő, ultrahangos, vákuumos fogyasztás igénybe vehető. Lovastanya 3 perc. Az egri termál strand és fedett uszoda 10 perc gyalog. Kertben asztalitenisz, lengőteke található.ProgramajánlatLovasprogramok: lovas oktatás, erdei túralovaglás, hintó és lovas szán. Erdei gyalog és kerékpártúra, sárkányrepülés, horgászat. Tiszai csónaktúra a madárrezervátumban (40 km). Egri és tokaji borkóstoló túra.
Eger történelmi belvárosában, az egri vár tövében található vendégházunk. A tetőtéri apartmanból gyönyörű kilátás nyílik a város bármely irányába. A történelmi belváros 2 percnyire, a strandfürdő 10-15 percnyire. Konyhákkal felszerelt 3 apartmanban 20 (max. 35) fő fér el. Udvarban 4 parkoló autónak van hely. További infó: 06-...
Eger szívében 3 szobás teljesen felszerelt hangulatos barokk apartman kedvező áron családok, csoport részére is kiadó (fürdőszoba, konyha, a szobákban új ágyak, TV, a Várral határos terasz, kertben grill.) Éttermek, boltok, strand 200 m körzetben. Parkolási lehetőség.
Üdülési csekket elfogadunk.Kapcsolattartó: Koncz Zoltán
Egerben a barokk történelmi sétáló belvárosban a Dobó I. utcában közel a Vár főbejáratához, ízlésesen berendezett barokk stílusban épült 2-3-4 ágyas mini apartmanos szobák kiadó.
Új francia ágyak, új 50 adót sugárzó Tv, Mini konyha - (mikro, hűtő, főzőlap) és erkéky tartozik a szobákhoz.
A gépkocsi parkolás biztosított a Behajtás Engedély Kártyával.
Termál fürdő és a Török fürdő 3 perces sétával elérhető.
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADÓ HELY!
„Eger olyan mint egy ékszer doboz
Csak ki kell nyitni és csodálni kell”
Kérem tisztelettel csodálják meg Önök is.
Panziónk Egerben, a méltán híres barokk város központjában, a történelmi nevezetességek közelében található.Felfedezhetik a tőlünk 2 percre levő történelmi városközpont számos szép és értékes barokk és késő barokk épületeit, valamint a török idők győztes végvárát, az egri várat.Könnyű, 10 perces sétával ellátogathatnak vendégeink a Szépasszony-völgybe, ahol megkóstolhatják az egri borvidék legtekintélyesebb és legismertebb borát, az Egri Bikavért.S ha felfrissülni vágyik a fáradt utazó, kellemes kikapcsolódást nyújt a termálfürdő és a szomszédságában elhelyezkedő Török Fürdő.Kikapcsolódni, és pihenni vágyó kedves vendégeinket 3 illetve, 2 fő befogadására alkalmas igényesen kialakított szobákkal várjuk, melyekből 8 található panziónkban.Összesen 20 főt tudunk kényelmesen elhelyezni. Valamennyi szobánk fürdőszobás, több csatornával rendelkező televízióval, illetve vezeték nélküli internet elérhetőséggel ellátottak.Szobáinkat lehet apartman jelleggel is igénybe venni, mivel a közös teakonyha a vendégek rendelkezésére áll.
A bevásárlásban segít a szomszédban levő élelmiszerbolt.
Panziónk ideális nagyobb baráti társaságok, illetve családok számára is!Reggelit, kérésre tudunk biztosítani.Üdülési csekket elfogadunk!
A vendégház Eger csendes zöldövezetében, a történelmi belváros és a termálfürdő közelében található, melyek 10-15 perces sétával érhetőek el.Magánszálláshely adatok Regisztrációs szám: 212/2000Jellege: vendégházOsztályba sorolás: ***Környezet: A vár fölötti csendes kertvárosi részBútorzat: hagyományos Helyiségek használataKizárólag a vendégek használják: felszerelt konyha , tusoló, fürdőszoba. Szolgáltatások a szálláshelyen: Főzőlapok, hűtőszekrények, mosogatók, mikrohullámú sütő, tea- és kávéfőzők, vízmelegítők, ét-és evőeszközkészletek, tisztító- és mosogatószer, tusoló. Wc, mosdókagyló, színes televízió, kerti bútorok, ventilátor, klíma. Parkolási lehetőség a ház előtt. Háziállat bevihetőségének feltételei: 6 Eu. / nap / állat. (Saját kosarat hozzanak) TV, hűtőszekrény, étkezések külső nagy teraszon lehetségesek, minden szoba külön szinten, legfelső szinten légkondicionált 45 m2- es apartman. Szobáink, árainkA szobák:Fürdőszoba: 3 dbWc: 3 dbSzoba: 3dbKonyha: 2 dbKapacitás: 8+2 fő
A szobák elosztása:I.szint: 1 db 2+1 ágyas szoba + fürdőszoba + konyha + nagy teraszII.szint:1 db 2+1 ágyas szoba+f.ürdőszobaIII.szint: 1 db 4 ágyas szoba + konyha, + fürdőszoba /klimával/ ÁRAK: 2.500-3.500 FT/fő/nap+IFA Klima használat: 1.200 Ft/nap Üdülési csekket elfogadunk!Szolgáltatások a szálláshely környezetében 0,5 km Étterem, söröző, nyilvános telefon, élelmiszerbolt, lovaglási, teniszezési lehetőség, teke, fodrászat.3 km Játszótér, borozó, kávézó, cukrászda, drinkbár,éjszakai bár,játékterem, diszkó, autókölcsönzés, pénzváltás, utazási iroda, nyitott uszoda, fedett uszoda, gyógyfürdő, strand , szauna, kondicionáló, fitnesz terem, masszázs, orvosi rendelő, fogászat. Méltán vagyunk büszkék Egerre, a városra, mely az utóbbi években az ország harmadik leglátogatottabb helyévé vált.A Dobó téren és a Szépasszonyvölgyben rendezett szórakozási és kulturális programok, a termálfürdő, az uszoda és a vár után szintén nagyon sok kedves vendéget vonzanak, akiket nagy szeretettel várunk.
A borairól híres Eger csodálatos környezetben, a Bükk hegység lábánál helyezkedik el. Szűk utcái és az egri vár a
történelmi múltat idézik.
Iker vendégházunk a város zöld övezetében, a belvároshoz közel, csendes környezetben helyezkedik el. A parkosított
kert, a kis tó hangulata nyugodt pihenést biztosít, melyet csak reggelenként a csiripelő madarak hangja zavar meg.
Kényelmét ízlésesen berendezett háló- és fürdőszobák, tágas nappali, felszerelt konyha és ebédlő biztosítják. Ha kedve
van bográcsolhat, vagy akár flekkent is süthet.
A két vendégház szobánként vagy 10-12 fős családok, baráti társaságok részére önálló házként, egymást nem zavarva is
kiadó. Ezek mellett 20-26 fős csoport is kiválóan érezheti magát a közös parkkal rendelkező házakban, de akár több
napos céges összejövetelek helyszínéül is szolgálhat.
Kellemes időtöltést kínál minden évszakban a Donát Vendégház!
Szobáinkról:
A két vendégházban öt-öt hálószoba van, egyszerűen, de kényelmesen berendezve. Minden szobában kábeltévé és vezeték
nélküli internet hozzáférés található.
A földszinten egy franciaágyas hálószoba van, kérésre pótágy vagy gyerekágy elhelyezhető.
A félemeleten két franciaágyas hálószoba található, kertre néző erkéllyel. Az egyik szoba kérésre pótágyazható.
A felső szint a többi résztől kicsit elkülönül. Egyik szobája fedett erkéllyel, két szóló ággyal (melyek
összetolhatóak), és egy darab franciaággyá alakítható kanapéval rendelkezik. Kérésre lehet három vagy négy ágyas is. A
másik szoba tágas, nagy méretű, hangulatos és világos manzárt, kettő darab összetolható heverővel, szükség esetén egy
vagy két pótággyal.
A házhoz tartozik még a parkosított pihenő udvar is, ahol bográcsozhat, grillezhet, szalonnát süthet a kikapcsolódni vágyó vendég. Ehhez minden felszerelés a helyszínen rendelkezésre áll. Emellett kiválóan alkalmas kerti partik lebonyolítására is.
A hintaágy, a napozóágyak, a kerti bútorok és a felfújható gyermekmedence szinte késztet arra, hogy hosszabb nyaralás esetén akár egy egész napot a kertben töltsenek.
A növények, a virágok, a kis tó halaival és a tavirózsákkal egyedi élményt nyújtanak.
További információk:
-Az ágynemű mellett minden szállóvendégünknek egy törülköző áll rendelkezésére.-Vendégeinknek igény esetén hajszárítót, vasalót, vasalódeszkát, ruhaszárítót is biztosítunk.-A szállást 13.00 órától lehet elfoglalni, illetve reggel tíz óráig kérjük elhagyni. Egyéni igények megbeszélhetők...-A szobák füstmentesek, a dohányzás a teraszokon, erkélyeken vagy a kertben bárhol lehetséges.-A házhoz közel jól ellátott kis csemegebolt található.-Az autóval érkező vendégek részére egy külön parkoló rész áll rendelkezésre a ház melletti üres telken.-A vonattal illetve autóbusszal utazókat kérésre házhoz szállítjuk.-Üdülési csekket elfogadunk.-OTP Junior kártya felmutatása esetén tíz százalék kedvezményt adunk!-Az Idegenforgalmi Adó összege 18-70 éves korig fejenként 360,- Ft egy éjszakára.-Kisgyermekek részére bébiágyat biztosítunk.
Áraink:
Két vagy több ágyas szoba esetén a szállás ára felnőttek részére 3200,- Ft / fő / éjszaka.Egy ágyas szoba esetén a szoba ára 5000,- Ft.-Kiemelt ünnepeken (szilveszter kivételével) 4000,- Ft;-Szilveszterkor 4500,- Ft fejenként a szállás egy éjszakára
Kedvezmények:-Gyermekek részére három éves korig - amennyiben nem külön ágyon, hanem a szülővel vagy bébiágyban alszik - ingyenes.-Gyermekeknek 12 éves korig 2000,- Ft / fő, 12-16 éves korig 2500,- Ft fejenként.-Egri főiskolásoknak a tanév ideje alatt - diákigazolvány felmutatásával - 2600,- Ft a szállás egy éjszakára.
Akcióink:
-Minden hetedik éjszaka ajándék!-Szezonon kívül (szeptember 15 és június 15 között), vasárnap és péntek között hármat fizet - négyet alszik!A foglalás meneteA szobafoglalást telefonon, e-mailben, postai levélben vagy oldalunkon a lenti űrlap kitöltésével lehet elindítani. Kérjük tüntesse fel nevét, telefonszámát, az időszakot (éjszakák számát), szobára vagy teljes házra vonatkozó igényét, a létszámot és a fizetési módot (készpénz vagy üdülési csekk).Foglalóként egy napi szállásdíjat kérünk folyószámlánkra utalni vagy postai csekken elküldeni. A foglaló megérkezését visszaigazoljuk, a szerződés ekkor lép életbe.
A Tourist Motel Egerben a történelmi belvárosban, a Strandfürdőtől, a vártól, fedett uszodától 5 percre található. Ifjúsági és turista szállónk 34db közös zuhanyzós és 11db fürdőszobás szobával családias hangulatú környezettel, továbbá zárt, őrzött parkolóval várja a kikapcsolódásra vágyó kedves vendégeit.
Baráti társaságoknak bográcsozás, sütés-főzési lehetőség az erre a célra kialakított belső parkban. Gondoltunk a kedvenc háziállataikat magukkal hozó kedves vendégeinkre is, Motelunkban őket is szívesen látjuk.
Eger festői belvárosában, a Minarettől kb. 100 méterre, csendes, családias és kellemes környezetben található a Vincze Vendégház.
Látogasson el hozzánk! Legyen a vendégünk!
Eger történelmi belvárosától 5 percre található családias, csendes szálláshely.
Apartmanunk 2 szoba összkomfort, zárt parkolóval, pihenőudvarral. Ajánlom minden családos, nyugdíjas, fiatal párnak. Szálláshelyünket adott időpontban csak egy családnak vagy baráti társaságnak adjuk ki. Közeli kis pincénkben lehetőség van borkortolásra és egri bor vásárlásra. Vendégeinket egy pohár saját készítésű Kérfrankos vörösborral várjuk.
Szálláshelyünk a főbb nevezetességek központjában található, megközelíthető rövid sétával a Szépasszonyvölgy és az egri Termál strand is.
Üdülési csekket elfogadunk!
Szinte egyedülállóan kedvezményesen kínáljuk igényes, de olcsó szálláslehetőségeinket. Egerben a Leányka út 4/A. szám alatti apartmanban, valamint a Rákóczi út 79. szám alatt található vendégházunkban (6 db (2 ágyas fürdőszobás) szobából álló Vendégház egy közös társalgó helyiséggel, ahol Tv és főzési lehetőség van) várjuk kedves vendégeinket. Természetesen mind csoportok esetén mind egyéni vendégeinknek különböző programokat szervezünk, úgy mint idegenvezetés, pincelátogatás, borkóstolós vacsora, sportlehetőségek, kulturális programok, gasztronómiai estek stb.
A Rákóczi út 79. szám alatt található szálláshely egész évben nyitva áll a vendégek előtt.
A 2007. nyarán elkészült komplexum 24 db egyenként 6 személyes (3x2 fő) apartmant foglal magába. Az összes férőhelyek száma így 144 fő. Az épületegyüttes a vár felett, Eger egyik legmagasabb pontján található, csodálatos látképet kínálva a városra és környékére. A belváros 10 perc kényelmes sétával elérhető. Egy tömbben 4 lakrész található kettő az emeleten, kettő a földszinten. Minden tömb külön zárható, s a 4 apartman egy folyosóról nyílik. Minden egység tartalmaz 3 közös előtérből nyíló szobát két-két-két különálló ággyal. Két fürdőszoba található minden egységben a magas komfort fokozat elérése érdekében. Ezen kívül konyha étkezővel teszi a kínálatot teljessé, amely felszerelt és hűtővel ellátott.
A városra tekintő gyönyörű panorámát minden apartmanból lehet élvezni, hisz mindegyikhez tartozik terasz. Az apartmanokhoz őrzött parkolási lehetőséget biztosítunk. Mellette található az Invest Sportcentrum, ahol szabadtéri és fedett teniszpályák mellett fallabda, futópálya, fitness terem, asztalitenisz, szolárium várja a sportolni és kikapcsolódni vágyókat.
A szálláshelyeket minden év július - augusztus havában biztosítjuk vendégeinknek egységesen 3.500 Ft + IFA/fő/éj áron. Igény szerint hideg reggeli kérhető, melyet az apartmanok hűtőjébe készítünk be.
Eger belvárosában a Minarettől 100 méterre, a Dobó tértől 2 perc sétára, csendes és nyugodt környezetben található a Félhold Apartman.Az önálló és hangulatosan berendezett apartmanok 2+1 fő fogadására alkalmasak, melyek Tv-vel, rádióval, a fürdőszobák zuhanyzóval és WC-vel ellátottak. Továbbá jól felszerelt konyhával, étkezővel, belső udvarral és zárt parkolóval várja pihenni vágyó vendégeit.Látogasson el hozzánk!Legyen Ön is a vendégünk!
A Napfény Apartmanház Egerben, a zöldövezeti, hajdúhegyi, Károlyváros részben található.A történelmi belváros 15 - 20 perc, a Szépasszony-völgy 25 - 30 perces sétával érhető el. Egy és két szobás apartmanjaink színes kábel TV-vel, zuhanyzós fürdőszobával, teljesen felszerelt teakonyhával (hűtő, mikro, tea és kávéfőző, étkezéshez szükséges eszközök) ellátottak.
Vendégeink kényelmét szolgálják az igényesen kialakított fedett teraszaink.Kellemes nyári estéken a kertben nyársalási, grillezési főzési lehetőség biztosított.A kisgyermekes családoknak hintát, homokozót építettünk.Autójával a zárt udvarban biztonságosan parkolhat.Szolgáltatásaink:
Egylégterű stúdio apartmanok, 2 személyesek
Saját fürdőszobával, saját konyhasarokkal
Két szobás apartman 4-6 személyes
Saját fürdőszobával, felszerelt konyhával
Vendégeink részére ingyenes internet.(Laptopot hozni kell.)
Törölköző
Ventilátor
Kábel TV
Kertben főzési, grillezési lehetőség
Terasz
Kérés esetén házhoz szállítás, busszal, vonattal érkezőknek
Gyermekeknek hinta, homokozó, csúzda
Üdülési csekk elfogadóhely
Palazzo Wellness Villa néven 2012. április 7-én megnyitottuk wellness panziókat. Négy lakosztályban – például Elnöki és Nászutas - és két szobában várjuk kedves vendégeinket. Minden lakosztályunk pótágyazható és rendelkezik légkondicionálóval. A kedves vendégek számára elérhető fitnesz termünk és a szórakozásra kialakított szalon is. Eger történelmi belvárosa gyalogosan 5 - 10 perc alatt megközelíthető de szállásunk igény szerint kerékpárt is biztosít. További információkért kérem látogassa meg honlapunkat amely a http://turkvilla.com/ címen érhető el.Szolgáltatások:
Beltéri medence
Finnszauna
Jacuzzi
Masszázs
Merülőmedence
Biliárd
Fittness
Kerékpárkölcsönzés a szálláshelyen
24 órás szobaszervíz
Bográcsozási lehetőség
Grillezési lehetőség
Internet
Kávézó
Kerthelyiség
Légkondícionálás
Saját parkoló
Szalon
Széf
Szobaszervíz
Tárcsán sütés-főzés
Tárgyaló/bankett
WiFi
Asztali etetőszék
Hálós kiságy
Az oldal témája: szállás szálláshely, belföldi utazás, szálláshelyek, apartman, panzió, hotel, szálloda, vendégház, kemping, szállás foglalás, szálláslehetőség Eger Vissza az előző oldalra |
Vissza a régió választáshoz