Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén található, a 44-es főközlekedési út mentén, Budapesttől 120 km távolságra. Kialakulásában igen nagy szerepet játszott a homokos talajon történő szőlőtelepítés, amelyet kedvezően befolyásolt, hogy az országban itt a legtöbb a napsütéses órák száma. 1938-ban fedezték fel a község hírnevét adó – több mint 2000 méter mélységről feltörő – 93 Celsius fokos termálvizet.Cserkeszölő gyógyvize mellett a környék számos kikapcsolódási lehetőséget kínál minden korosztály számára. A Tisza és a Körös közötti, „tiszazugi” települések páratlan természeti környezetben, a növény- és állatvilág különlegességeivel, gazdag horgászati és vadászati lehetőséget, valamint turisztikai programokat biztosítanak az idelátogatóknak.A **** Apartman Ház a Gyógy- és Strandfürdő közvetlen szomszédságában található a 44-es főút mellett.Vendégeink térítés ellenében igénybe vehetik a csekeszőlői Gyógy- és Strandfürdő teljeskörű szolgáltatásait.
APARTMANOK2 fős apartman42 m2 1,5 szobás 58 darab4 fős apartman65 m2 1+2 szobás 8 darabIgény szerint a szállási lehetőség 4 fősre, illetve 6 fősre bővíthető lakásonként.Hálók berendezése:Ágyak, éjjeli szekrény, szekrény, ágynemű, ágyneműgarnitúra.Nappali berendezése:Ággyá alakítható ülőgarnitúra, vengefal, dohányzó asztal, LCD televízió, tükrös pipereasztal, álló lámpa, hűtő-fűtő berendezés.Konyharész berendezése:Szekrény, asztal, szék, főzési lehetőség biztosítása 2 főzőlapos tűzhellyel, főzőedények, evőeszközök, mikro, kávéfőző, hűtőszekrény, kenyérpirító, vízforraló, olajsütő stb.Fürdőszoba berendezése:Szárító, törölköző, automata szappanadagoló, kádkilépő, pipereszekrény.Erkély felszereltsége:Asztal, kempingszékek.FORRÁS ÉTTEREMÉtteremünk, mely 120 fő részére biztosít kényelmes kiszolgálást, nagy teraszokkal, változatos - gazdag mediterrán- és hazai ételekkel, egészséget megőrző lé böjt kúrával, napi menü ajánlattal várja kedves vendégeit.Diabetikus, vegetáriánus, illetve egyénre szabott ételsor is összeállítható.Minden héten pénteken és szombaton élőzenés táncos esték.Az étteremhez kapcsolódó 150 fős rendezvényteremben konferenciák, összejövetelek, esküvők megrendezését teljes körűen vállaljuk.A Forrás Étterem közvetlenül a 44-es főút mellett helyezkedik el, parkolóval.Nyitva tartás: 10-22SZOLGÁLTATÁSHangulatos **** Apartman Ház a bájos kisközségben Cserkeszőlőn.A termálvíz elsősorban mozgásszervi, reumatikus, krónikus degeneratív gerinc- és ízületi betegségek, csontritkulás, ortopédiai műtétek, balesetek utáni rehabilitáció, valamint nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas. Kalcium, magnézium és hidrogén karbonátos tartalma a vérkeringési szervek megbetegedése ellen hatásos. Sótartalma kedvezően ingerli a bőrt, nyugtató hatása az idegrendszeren keresztül jó hatást fejt ki az egész szervezetre.Egyedülálló műszaki megoldással minden lakásba bevezetésre került a termálvíz, így közvetlenül élvezhetik Cserkeszőlő páratlan gyógyvizét.A **** Apartman Házban 68 teljesen felszerelt lakás biztosítja 2-4 és 6 fő ellátását és pihenését. SZOBÁK és SZOLGÁLTATÁSOKAnti-allergén, nem dohányzó és mozgássérült szobák.A szálloda felvonóval ellátott, a gyors és kényelmes közlekedés biztosítására.Gyermek megőrzés 3 éves kortól.Minden apartmanhoz ingyenes zárt parkolóhely tartozik, az épület alatt pedig teremgarázs térítés ellenében igénybe vezető.Bejelentkezés és kijelentkezés:Bejelentkezés: 14:00Kijelentkezés: 11:00
GYEREKEKNEK A SZÁLLÁS 14 ÉVES KORIG INGYENES és a FÉLPANZIÓS ÉTKEZÉS FÉLÁRON (gyerekadag)!
15-18 ÉVES KORIG A SZÁLLÁS 50%-OS KEDVEZMÉNNYEL!VENDÉGLÁTÁSRecepció szolgálat 24 órás.Házi kedvenceket a szálloda nem fogad.A Forrás Étterem nagy terasszal, egészséges, finom házias ételekkel, programozott lé böjt kúrával, napi menüvel várja kedves vendégeit. Diabetikus, vegetáriánus, illetve egyénre szabott ételsor is összeállítható.Továbbá számos üzlet, ABC áruház, Húsbolt biztosítja a lakópark ellátását.RENDEZVÉNY és KONFERENCIA250 fő egyszerre történő fogadására, ellátására és étkeztetésére is alkalmas.(Esküvők, bálok, ünnepségek, tréningek, konferenciák stb.)VIZI VILÁGFeszített víztükrű medencékFelnőtt medence 6 x 12 x 1,2 mGyermek medence 6 x 0,5 m (kör alakú)Finn szauna 2 X 7 személyes, hideg merülő dézsával.Tágas zöld kert és napozó terasz pihenőágyakkal. PARKOLÁSMinden apartmanhoz ingyenes zárt parkolóhely tartozik, az épület alatt pedig teremgarázs térítés ellenében igénybe vezető.WELLNESS és GYÓGYÁSZATI SZOLGÁLTATÁSOKAz Apartman Ház vendégei igénybe vehetik a közvetlen szomszédságban lévő cserkeszőlői Gyógy- és Strandfürdő teljes körű szolgáltatásait térítés ellenében.A cserkeszölői Gyógy- és Strandfürdő 2311 méter mélyről feltörő 82°C-os vize jódos, alkáli kloridos és hidrogén karbonátos gyógyvíz, amely a jódos gyógyvizek csoportjába tartozik.Magyarország egyik leggyorsabb hatékonyságú gyógyvize van itt. A Kárpát- medencében Cserkeszőlőn és környékén van a leghosszabb napsütéses órák száma (meteorológiai adat).
Elsősorban mozgásszervi, krónikus degeneratív gerinc és ízületi betegségek, csontritkulás, ortopédiai műtétek, balesetek utáni rehabilitáció esetén jótékony hatással bír. Nőgyógyászati betegségek esetén, meddőség bizonyos formáinál, inhaláció formájában egyes asztmás eseteknél, orrmelléküreg gyulladásban jótékony idegnyugtató hatással bír.
APARTMANOK KIADÓK!Cserkeszölőben, a fürdőtől 300 m-re, a Thermál Lakóparkban 40 ill. 60 m2-es apartmanok egész évben kiadók. Az apartmanok nagyságtól függően 2-6 fő részére kényelmes pihenést biztosítanak. Mindegyik apartman felszerelt konyhával, hűtővel, Tv-vel, termálvizes fürdőszobával, terasszal rendelkezik. A lakópark kismedencével, saját udvarral rendelkezik, valamint saját parkoló áll a vendégek rendelkezésére, melyet az általunk adott parkoló kártya használatával vehetnek igénybe. Néhány apartmanhoz pedig mélygarázs igényelhető. A közelben éttermek, üzletsor és élelmiszerbolt is található.
Az árak apartmanonként, a személyek számától, valamint az eltöltött éjszakák számától függően változnak. Érdeklődjön ügyintézőnktől, vagy tekintse meg honlapunkat a további részletekért!
ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK!
Üdülési csekk elfogadóhely!
SZÉP kártya elfogadóhelyek!
Itthon otthon van kártya és Multipont kártya elfogadóhely!Cserkeszőlő az ország legnaposabb térségében Kecskeméttől alig 40 km-re, Budapesttől 130 km-re található Magyarország legmelegebb és ásványi anyagokban leggazdagabb gyógyforrása, mely elsősorban mozgásszervi és nőgyógyászati betegségben szenvedők közkedvelt gyógyhelye.
Évente több mint negyedmillió hazai és külföldi vendéget fogad. A gyógyfürdő dinamikusan fejlődik. Több gyógy és látványmedence, úszómedence, tanmedence, hullámmedence, téli fedett fürdő, csúszdapark biztosítja az idelátogató családok kikapcsolódását. Az újonnan épült gyógyászati centrumban a beutalóval rendelkező vendégek gyógykezelését biztosítják. A növekvő igényeknek megfelelően szélesedik a gyógykezelési lehetőség a társadalombiztosítási és magángyógyítás területén egyaránt. Cserkeszőlő Gyógy- és strandfürdő szolgáltatásai:
Reumatológiai szakrendelés, gyógy- és frissítő masszázs, iszapkezelés, víz alatti vízsugármasszázs, fizioterápia, súlyfürdő, természetgyógyászati szakrendelés, pedikűr, talpmasszázs, gyógytorna, szauna, szolárium, minigolf, éttermek.A Tisza és Körös folyók közelsége miatt kiváló bázisa a természetet, horgászatot, vadászatot kerékpáros és víziturizmust kedvelőknek. A szarvasi és tiszakürti arborétum kellemes kirándulási lehetőséget biztosít. Szarvason és Tiszainokán hajókiránduláson vehetnek részt vendégeink.A felsorolt szolgáltatások könnyebb igénybevételét teszi lehetővé újonnan épített, télen-nyáron üzemelő pihenőházunk. Kényelmes elhelyezést tudunk biztosítani 6 db két ágyas TV-vel felszerelt szobában. A szobák mindegyikéhez külön fürdőszoba és hűtőszekrénnyel, vízforralóval felszerelt előtér tartozik.
A pihenőház egy emeletes, a földszinten konyha és nappali, az emeleten konyha biztosítja a pihenni vágyók kényelmét. A konyhában villanysütő, gáztűzhely, mikrosütő, kenyérpirító és kávéfőző található. Ágyneműt adunk! Főzőedény nincs!A strandfürdő a pihenőháztól 5 perc sétával elérhető.
Cserkeszőlőn a fürdő bejáratával szemben található apartmanház első emeletén (lift van) apartman kiadó.Háló+nappali (2+2fő), jól felszerelt konyhával, termálvizes fürdőszobával, zárt udvari parkolóhellyel.Ár:Felnőtt:
főszezonban 2 fő 9000 Ft/éj,
3 fő 12000 Ft/éj,
4 fő 14000 Ft/éj + IFA
elő- és utószezon (szept.1-től máj. 31-ig)
2 fő 7000 Ft/éj,
3 fő 10000 Ft/éj,
4 fő 12000 Ft/éj + IFA
Gyermek:
főszezonban 2500 Ft/éj
elő- és utószezon: 2000 Ft/éj.
Szálláshely jellemzői
Zárt parkoló
Élelmiszerbolt a szálláshely 200 méteres körzetében
Étterem a szálláshely 200 méteres körzetében
Kutya, macska bevihető
Szobák/apartmanok jellemzői
Légkondicionált
Saját WC
Saját fürdőszoba
Televízió
Felszerelt konyha
Hűtőszekrény
Parkosított környezetben 4 fő fogadására alkalmas apartmanunk a fürdőtől 150 m-re fekszik.Két szobával , teljesen felszerelt konyhával / főzőlap,sütő, hűtőszekrény, mikró, mosogatógép,edényzet/, nappalival, termálvizes fürdőszobával rendelkezik. Belső kertben grillezési lehetőség. Klíma igény szerint rendelkezésre áll.Cserkeszőlőn a fürdő bejáratával szemben található apartmanház első emeletén (lift van) apartman kiadó.Háló+nappali (2+2fő), jól felszerelt konyhával, termálvizes fürdőszobával, zárt udvari parkolóhellyel.Ár:Felnőtt:
főszezonban 4500 Ft/éj + IFA
elő- és utószezon (szept.1-től máj. 31-ig) 3000ft/fő/éj + IFA
Érkezés megbeszélés szerint.Szálláshely jellemzői
Zárt parkoló
Élelmiszerbolt a szálláshely 200 méteres körzetében
Étterem a szálláshely 200 méteres körzetében
Kutya, macska bevihető
Szobák/apartmanok jellemzői
Légkondicionált
Saját WC
Saját fürdőszoba
Televízió
Felszerelt konyha
Hűtőszekrény
Cserkeszőlő egy dinamikusan fejlődő gyógyfürdőhely Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Szolnoktól és Kecskeméttől is kb. 50km távolságra fekszik. Közvetlen közelében, Tiszakürtön, egy nagyon szép arborétum található. A legközelebbi város 8km-re, Kunszentmárton.Cserkeszőlőben, a fürdőtől kb. 500m-re, a sportpálya közvetlen közelében található a Csipkeház és bemutatóterem. Külön, önálló bejárattal, a tetőtérben 4 szoba /2-3-4 ágyas/, az udvarban pedig 2 apartman áll a vendégek rendelkezésére. Természetesen minden szobához tartozik fürdőszoba. A szobákban franciaágy, Tv, légkondicionáló van. Önellátó rendszerrel működünk. Főzésre, bográcsolásra lehetőség: egy nyári főzőhelyen, ahol a konyhapultban gáz főzőlap, mosogató van. A főzéshez szükséges edények, evőeszközök rendelkezésre állnak. Parkolásra az udvarban van lehetőség. Vendégeink a bemutatótermet ingyen látogathatják. Áraink3000,-Ft /fő / éjszaka2 éves korig ingyenes2-8 évig 50% kedvezményÜdülési csekket elfogadunk!
Az oldal témája: szállás szálláshely, belföldi utazás, szálláshelyek, apartman, panzió, hotel, szálloda, vendégház, kemping, szállás foglalás, szálláslehetőség Cserkeszőlő Vissza az előző oldalra |
Vissza a régió választáshoz