Több mint tíz éve foglalkozom falusi turizmussal Cserkúton. Sokáig saját családi házunk egyik részében fogadtam Vendégeimet, ma már egy különálló vendégház is várja a visszatérő és a Cserkúton először járó pihenni vágyókat.A kicsi ház a falu belterületének "legutcácskájában" (legrövidebb, legcsendesebb, legmagasabban fekvő), és annak is a végén áll. A telek északi szomszédja a Jakab-hegy a Zsongor-kővel, babás szerkövekkel, a Sas-fészekkel.Az 1000 m2-es zárt udvarból és a házból felejthetetlen kilátás nyílik dél felé is, ahol közvetlenül előttünk Cserkútat (az éjjel kivilágított műemlék Árpád-kori templomot), a távolban pedig a Villányi hegységet, sőt a Dráván túl, Horvátországban magasodó hegyeket is látni.A házba lépve a konyha-étkezőbe jutunk, innen balra egy kis folyosóról nyílik a tusoló-WC.A konyhában a gáztűzhely, hűtőszekrény, mikrosütő, tea- és kávéfőző, kenyérpirító is a felszereléshez tartozik.A bejárattól jobbra az igényesen, otthonosan berendezett, világos nappali található TV-vel, műholdvevővel, CD-lejátszós rádiós-magnóval. Innen a teraszra lehet jutni.Az étkezőből "pingvinlépcső" vezet a tetőtérbe, itt kicsi pihenőből nyílik a két pótágyazható, kényelmes hálószoba. A déli hálószoba erkélyén nyáron akár aludni is lehet.A terasz előtt a méretes csemegeszőlő-lugas nyáron az autónak biztosít árnyékot, ősszel termése szerez örömet Vendégeimnek.A ház télen is lakható, hisz vezetékes gáz gondoskodik a melegről.A Borbolya Vendégház 4-6 fő számára kényelmes, de ha ennél többen szeretnének nálunk pihenni, arra is tudok megoldást.Kérem, keressenek bizalommal!
Szolgáltatások:– A kertben főző- és nyárssütő-hely– Grillsütő– Parkolás zárt udvarban– Kerti bútor, függőágy– Ágynemű, konyharuha, törölköző– Háziállat hozható– Gyermekkedvezmény: 20 - 50%– Reggeli vagy félpanziós ellátás megoldható (Az én Vendégeimnek a Konyhatündérek főznek!)– Üdülési csekk elfogadása– A kertben gyümölcsszedés– 7 napos programajánlatKultúrát kedvelőknek:Cserkút Árpád-kori műemlék temploma, Helytörténeti gyűjteménye, Kőtára, Pécs, Szigetvár, Siklós, Mohács, Pécsvárad programjai, látnivalóiOrmánság festett fakazettás műemlék református templomaiTúrázást kedvelőknek:A Jakab-hegy a Duna-Dráva Nemzeti park része. Több kijelölt és gondozott turista útvonalon lehet eljutni gyalog akár Pécsre, Orfűre, Abaligetre is.A legszebb célpont mégis a Zsongor-kő, a babás szerkövek, a pálos kolostor romjai Cserkút fölött.Strandolást, csónakázást, horgászást kedvelőknekHarkány, Sikonda, Pécs, Siklós, Orfű, Magyarhertelend gyógyfürdői, élményfürdői, strandjai és uszodáiAbaligeten, Orfűn csónakázni, horgászni is lehet.Cserkúton is van horgászási lehetőség.Borkedvelőknek:Villány, Villánykövesd, Palkonya műemlék pincesorai és isteni borai.Kalandozóknak:A Dráván sétahajózni, a Pogányi Repülőtérről pedig sétarepülőzni is lehet.De ha Önök "csak" pihenni, olvasni, lustálkodni szeretnének, azt is megtehetik, hisz senki és semmi a Borbolya Vendégházban ezt meg nem zavarhatja!
Négyévi falusi vendégfogadás tapasztalatait összegyűjtve építettük fel Cserkúton, a Mecsek lábánál megbúvó Vackor vendégházakat, melyek a falu egyik legmagasabb pontján, egy közös, 4000 m2-es, szépen parkosított telken állnak, közel egymáshoz.A pihenőkertből körbetekintő vendégeink délre falucskánk látképét és az ebből kimagasló templomtornyot látják. Északnak fordulva a Jakab-hegy nevezetes sziklái tekintenek le, majd 600 m magasságból mesélve el, a Babás szerkövek történetét. A közelben van az Önök háziasszonyának és családjának otthona is. Ez a szomszédság is lehetővé teszi, hogy vendégeinket igazán családias vendéglátásban részesítsük.Vendégeink kényelmét szolgálják az összkomfortos, praktikus elrendezésű és felszereltségű vendégházak is. Az egyik ház a Vackor: 130 m2-es, 4 szobás (2-2 ággyal), pótágyazható, jól felszerelt konyhával (gáztűzhely, mikro, hűtő, kávé- teafőző), étkező-nappalival (tv, műholdvevő) 2 tusoló, 2 wc-vel.A másik ház a Vackorka földszintje és tetőtere, melyek különálló lakások: 48 m2-ek, 2 kisebb szoba, jól felszerelt konyha, pótágyazható étkező-nappali (tv, műholdvevő, mikro, hűtő, kávéfőző) tusoló, wc. A harmadik ház a Kis Vackorka:40 m2, 1 szoba 2 ággyal, jól felszerelt konyha-étkező-nappali 2 ággyal,(gáztűzhely, hűtő, kávé- teafőző, mikrohullámú sütő, TV, rádió, műholdvevő), fürdőszoba-WC, előszoba és a kertben fedett szaletli.Mindhárom lakáshoz külön terasz tartozik, bútorokkal.Szolgáltatásaink:
A kertben: hinta, homokozó, nádkunyhó, „magasles", lengőteke
napozó és hintaágy, kerti tusoló
grillező, nyárssütő (bográcsok, nyársbotok)
parkoló
kennel a négylábú kedvenceknek.
Előzetes megbeszélés alapján reggeli vagy félpanziós étkezés igényelhető, de önellátóak is lehetnek vendégeink
Üdülési csekk elfogadása.
Gyermekkedvezmény életkortól függően.
Bababarát szolgáltatás.
Pécsről vonatnál, busznál vendégvárás szállítás.
Régi bútorokkal és tárgyakkal berendezett pincénket vendégeink megnézhetik és használhatják is.
Vásárolható háziméz és férjem által készített különböző konyhai faeszközök.
Az a szándékom, hogy felkeltsem érdeklődésüket az egész évben nyitvatartó Vackor Vendégházak iránt, mert úgy gondolom, hogy a nálunk vendégeskedő családok, baráti társaságok tartalmas, szép élménnyel, visszaváró vendégszeretetünkkel távoznak majd tőlünk.
Várlak téged kedves Ismerős és Ismeretlen!
Kedves Érdeklődő!A Czanadomb Vendégházat ajánlom Önöknek.Az ajánlatok tömkelegét látja nap, mint nap...és mégis minket válasszon?Hogy miért is?-mert kertünkből látható a Jakabhegy, a Nyugati Mecsek vonulata-ablakunkból a Cana domb természetvédelmi terület-5 km-re lakunk Pécstől, Európa 2010-es kulturális fővárosától-mert kertünkben kis látványtó mellett hintázhat, nézegetheti, etetheti teknőseinket, halainkat-mert kis pavilonunkban is étkezhet, ha kedve tartja, bográcsolhat, grillezhet-mert pihenését, üdülését garantáljuk, csendes, békés, természet közeli környezetben.-mert üdülési csekket is elfogadunk, gyermekkedvezményt nyújtunk-vendégházunk a FATOSZ besorolás szerint 4 napraforgós vendégház Ha érveink meggyőzték,várjuk megrendelését!
Bemutatkozás:Cserkút Pécstől 5 km-re fekvő falu, ahova mi is azért költöztünk, mert egyszerre élvezhetjük a város közelségének előnyeit és a nyugodt vidéki életet.Vendégházunkat 1700 m2 -es zárt udvarban található régi épület felújításával hoztuk létre.Két apartmant alakítottunk ki,arra törekedtünk,hogy a mai követelményeknek megfeleljen,de amennyire lehetséges megtartsa hangulatát.A szálláshely egész évben nyitva áll a természetet kedvelők és a kulturális turizmus hívei előtt. Minden évszakban nyújt látnivalót a Mecsek és a Duna Dráva Nemzeti Park, valamint Pécs és környékének / Szigetvár, Mohács, Siklós, Villány.../értékei. Akik a vizet szeretik választhatnak a közelben fekvő termálfürdők közül, vagy horgászhatnak helyben és a környező élővizeken.Mi nagyon szeretünk itt élni, reméljük Önök is kellemesen töltik majd szabadidejüket nálunk.Részletes leírás:-Különálló vendégház-két apartman,fürdőszobával /3+1 és 3+2 fő/-Jól felszerelt konyha-UPC televízió-Parkolás a zárt udvarban-konyhakert-bográcsolási lehetőség,2010 nyarától kemence-programszervezés.szükség esetén tranzit-üdülési csekk elfogadóhely
Vendégházunk a Baranya megyei Cserkút községben várja a pihenni vágyókat.Cserkút a Jakab-hegy lábánál, gyönyörű természeti környezetben, Pécs közvetlen szomszédságában fekvő kis település.Nyugodt falusias környezet, ugyanakkor a nagyváros közelsége jellemzi (5 km). Itt található egy árpád kori templom is. Kiváló túrázási lehetőség nyílik a Jakab-hegyen található Pálos kolostor-romhoz és a Zsongorkő kilátóhozA család házának tetőterében lévő, külön bejárattal rendelkező apartmanban 6+2 fő elhelyezésére van lehetőség. Az apartmanban légkondícionált nappali kétszemélyes ággyal és 2 db kétágyas hálószoba van. Jól felszerelt konyha, fürdőszoba, a nappaliban TV, DVD, Hi-Fi, WIFI szolgálja a vendégek kényelmét.A nagy udvaron hinták, homokozó, csúszda, 450×90 cm méretű medence, kosárpalánk, lengőteke, tollas ütők, ping-pong asztal áll a nyaralni, pihenni vágyók rendelkezésére. A kertben bográcsozni, nyárson és rostélyon sütni lehet. Csacsink lovagolására is van lehetőség külön udvarban. Parkolási lehetőség az udvarban. Étkezést (reggeli, ebéd, vagy vacsora) igény szerint biztosítunk (házi koszt).
CSALÁDOK SZÁMÁRA IDEÁLIS PIHENŐHELY!Program lehetőségek, látnivalók:Túra a Jakab-hegyre, és a Nyugat-Mecsekben
Középkori templomok:- Cserkút, Bakonya,- Kővágószőlős,- Kővágótöttös, HetvehelyPécs város megtekintése:- Mecsextrém ParkAbaliget cseppkőbarlangOrfűi tavak, strandSikondafürdő, HarkányVillány-szőlőhegy, borútSiklósi várSzigetvárHorgászat a helyi tónál, vagy az orfűi tavaknál!
Az oldal témája: szállás szálláshely, belföldi utazás, szálláshelyek, apartman, panzió, hotel, szálloda, vendégház, kemping, szállás foglalás, szálláslehetőség Cserkút Vissza az előző oldalra |
Vissza a régió választáshoz