Fehérvárcsurgó Fejér megye északnyugati részén a Gaja-völgyében elhelyezkedő festői szépségű kis település, számtalan természeti értékkel és műemlékkel.
Megközelíthető:
- autóval a 81-es főút mellett, Székesfehérvár és Mór között félúton
- vonattal: Székesfehérvárig és onnan 20 perces autóbuszjárattal
Fehérvárcsurgó község határában található a Vadaspark, víztározó és a Gaja-patak együttese, mely kiemelkedő látványosság. A faluban áll az Ybl Miklós által 1844-ben épített Károlyi-kastély, ma az Európai Kulturális Találkozópontok Hálózatának tagja.
Naponta látogatható csodálatos könyvtára, kápolnája és a kiállítások. Kulturális rendezvényei közül kiemelkedik a június elején megrendezésre kerülő Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok kiállítása és vására. Étterme hétköznap nyitva tart.
A faluban mindhárom nagy felekezet(katolikus-református-evangélikus) temploma megtekinthető. A római katolikus templomban található Amerigo Tot (a falu szülötte) Csurgói Madonna című világhíres szobra. Az óvoda emeletén pedig a szobrász emlékhelyét nézhetik meg az odalátogatók.
Programok a szabadidő eltöltéséhez:
* túra, erdőjárás, horgászat, kirándulás, vadfotózás
* "safari" program, vadaskert lovaskocsival való bejárása vadászház szervezésében (előzetes egyeztetés esetén)
* nyáron: strandolási lehetőség a helyi tóban
* télen: korcsolyázás, téli sportok a szomszédos Bodajk községben található sípályán
* városnézés a 18 km-re levő Székesfehérváron
* wellness programok és lovaglás a 10 km-re levő Móron a "Hétkuti Lovas Parkban", ill. az uszodában
Az egész évben nyitva tartó Margaréta Vendégház hat fő elhelyezésére alkalmas, a ház mögött 100 m-re a bakonyi erdő fái vannak. Nagy füves udvar, árnyas kert biztosítja a pihenést.
A szálláshely 2 kétágyas és egy egyágyas szobával rendelkezik, melyekhez fürdőszoba és teljesen felszerelt konyha tartozik.
A kétágyas szobákba igény esetén pótágy is beállítható. Az épületben gáz-, illetve cserépkályhás fűtés található.
Az étkezés önellátó vagy a kastélyban menü rendelhető és a vendégház mellett jól felszerelt élelmiszerüzlet található.
Szolgáltatásaink: felszerelt konyha, fürdőszobás, nemdohányzó szobák, saját kert, televízió a szobában, zárt parkoló
Túrázáshoz kerékpár áll a vendégek rendelkezésre. A kertben labdajátékokhoz (röplabda, tollas és futball), valamint gyermekeknek is különböző sporteszközök térítésmentesen igénybe vehetők. Ezen kívül bográcsban főzés és grillezés is lehetséges. Kerti bútorok szolgálják a vendégek kényelmét.
Szállásárak:
Felnőtt 3.000 Ft / fő / éj
12 év alatti gyermek 2.000 Ft / fő / éj
Vendégházunk üdülési csekk elfogadóhely!